A szerző


 Csontos Edina    LélekKunyhó

Mérnök, ötgyerekes családanya, spirituális látásmódú ember. Ezek a címkéim amik alapján százan százegy félét gondolnak rólam. Mégis ki vagyok én? Egy kereső ember, aki kérdez, aki kíváncsi, aki szereti a nevetést.
Hétköznapi nő vagyok, aki problémába ütközvén, először megpróbálja megkerülni, azután átugrani, majd légkalapáccsal széttörni. A kudarcok után pedig nekilátok a megoldásnak.

Ennek a könyvnek az ötlete  egy ihletett pillanatban, mosogatás közben érkezett a tudatomba. Ezután még hosszú utat kellett megtennem, hogy megvalósul-hasson ebben a fizikai formában.  Formálódott ő és formálódtam én is. A folyamat összefonódott és most — több mint két évvel az első, megtermékenyítő pillanat után — végre itt van. Kézbe vehető, megkóstolható, szerethető vagy eldobható. Eddig én őrizgettem, formáltam és növesztettem, most pedig megszületik és önálló életre kel.
 Ő az én gyermekem, szerelmem, testem-lelkem része. Sorsát, jövőjét nem ismerem, de telve bizalommal útjára bocsátom, mint igazi hús-vér gyermeket: Menj Isten áldásával, adj örömöt és szeretetet mindenkinek, aki nyitott arra, amit adni tudsz neki!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a könyv, hasznos ajándék és fontos kelléke minden női-férfi táskának, retikülnek. :-)
    Edina remek ember vagy! Gratulálok a könyvhöz, a családhoz, a kitartáshoz és a gondolkodásmódhoz!
    Szeretettel: Krisztesó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm KriszTESÓkám! :-)
      Igyekszem az lenni aki vagyok és mostanában sikerül. :-)
      <3

      Törlés